F�sultan belet�rt a haj�ba; n�h�ny sz�nfekete tincs m�g �gy is az arc�ba hullott a mindig szertesz�t meredez� k�crengetegb�l, de a mozdulat nyom�n m�r legal�bb a smaragd szemek villan�s�t ki lehetett venni, ahogy el�t�nt az az eg�sz l�t�t alapjaiban meghat�roz�, �s sarkaib�l kiforgat� sebhely a homlok�n. „Vajon az emberek von�saiba is bele van �rva a sorsuk, mint ahogy a f�k k�rg�be v�si az id� a m�lt kit�r�lhetetlen nyomait?”, �tl�tt �nk�ntelen�l is az esz�be a k�rd�s, amit m�g Dumbledore tett fel neki az egyik k�l�n�r�juk alkalm�val, mik�zben lassan v�gigh�zta ujj�t a vill�m alak� hegen. „Mi a v�lem�nyed, Harry?”, hunyorogtak r� k�v�ncsian elk�pzelhetetlen messzes�gb�l az �gsz�nk�k �riszek, de ahogy akkor, most is csak egy lemond� s�hajt�s szakadt ki a mellkas�b�l a gondolatra, mint amikor a fuldokl� kap leveg� ut�n. „Ha �n azt tudn�m…”, �s visszaejtve a kez�t a teste mell�, a f�lke fal�nak t�maszkodott.

Annyival m�sk�pp alakult minden, mint ahogyan kellett volna. � csak egy norm�lis �letet akart mag�nak: befejezni az iskol�t a bar�taival egy�tt; h�tv�genk�nt be�lni a H�rom Sepr�be vajs�r�zni egyet; �jra j�tszani a Griffend�l kviddicscsapat�ban; randira h�vni a l�nyt, akit szeret… „De Ginny meghalt”, tolakodott el� egy �les hang valahonnan a tudata perem�r�l hirtelen, �s � keser�en elh�zta a sz�j�t a felismer�sre, hogy hi�ba r�ndul �ssze a sz�ve f�jdalmasan erre a mondatra, m�r egyetlen k�nnycseppet sem k�pes ejteni… A vesztes�g, ami eleinte olyan hevesen l�ktetett benne, hogy ord�tani tudott volna t�le �s a falat kaparni tehetetlens�g�ben, mostanra tompa sajg�ss� szel�d�lt csup�n. Egyenletesen hull�mzott a b�re alatt; beette mag�t a h�s�ba, a csontjaiba, �s �gy, hogy � m�g csak �szre sem vette, lassan teljesen kit�lt�tte a l�ny�t, a talp�t�l a feje b�bj�ig birtokba vette, m�gnem m�r gondolni sem b�rt m�sra. „Egyed�l vagy”, folytatta a hang, � pedig egyet�rt�en b�logatott, ahogy sorban megjelent el�tte az �sszes elvesztett ember arca. A sz�lei,… Dumbledore,… Sirius,… Ginny,… Lupin �s Tonks k�pe suhant el lelki szemei el�tt gyors egym�sut�nban; r�gebben tal�n kiab�lt, vagy t�rt-z�zott volna, de ez�ttal csak hagyta, hogy a l�ba kics�sszon al�la, �s kisebb puffan�ssal landoljon a padl�n. Nem b�rt talpon maradni… Nem tudott k�zdeni tov�bb. Annyi id�t, annyi energi�t �lt m�r bele ebbe az eg�szbe… �s, m�gis mi lett az eredm�nye? Mit kapott �rte cser�be…? „Egy harcnak, van v�ge…”

Annyira mindegy volt…, annyira nem sz�m�tott m�r semmi… Lehunyta a pill�it, hogy ne kelljen mag�t l�tnia.

Azt hitte, hogy ha v�gre befejez�dik ez a kurva h�bor�, majd k�nnyebb lesz, el�bb-ut�bb rendbe j�nnek a dolgok, de �gy t�nt, hogy minden, amihez csak hozz��r, �tkozott lesz, k�dd� foszlik, ak�r a d�lib�b; a sark�ban pusztul�s j�r, az emberek meg�r�lnek, vagy meghalnak k�r�l�tte… Ennek �gy, nem volt �rtelme t�bb�… Tal�n, ha Voldemort m�g odakint v�rta volna valahol, akkor lett volna c�lja az �let�nek, valami, ami�rt �rdemes felkelni a f�ldr�l az �jabb csap�s ut�n, de a m�gus ugyan�gy halott volt, ahogy a szerettei, az � dics�s�ge pedig egy gyilkoss�g �s n�h�ny s�r maradt csak. El akarta hinni, hogy igenis, van m�g rem�ny, nem szabad feladnia, hogy a holnap lehet jobb, mint a ma, de…

Egyszer�en belef�radt, a holnap pedig sosem j�tt el.

���